Mitől kerekszik a féreg az emberi tüdőben

Utolsó berlini lakásom Kühnertéknél volt, kinn Schöneweidén, egy vadszőlővel befuttatott villaház első emeletén.

Már vörösödtek a vadszőlő levelei, a megfeketedett gyümölcsökre madarak jártak, ősz volt. Nem csoda, hogy eszembe jut, hiszen azóta három év telt el, három ősz, s többé nem fogok Berlinbe utazni, nem lenne kihez, nem lenne miért, ezért is írom, hogy az volt az utolsó berlini lakásom, tudom. Én akartam így, hogy az utolsó legyen, meg az akaratomtól függetlenül is így akaródott vagy így lett, mindegy; most hát azzal vigasztalom magam, miközben kellemetlen őszi náthámat kúrálgatom, s ezért az agyam nem alkalmas semmi másra, de taknyosan is lényeges dolgok körül kószál, hogy eszembe juttatom a berlini őszöket.

Nem mintha bármit felejteni lehetne. De például azt a lakást a Steffelbauer utcában, az első emeleten. Persze nem tudom, hogy ez rajtam kívül kit érdekelhet. Ugyanis nem akarok én útirajzot írni, én csak azt írhatom, ami az enyém, mondjuk szerelmeim történetét megírhatom, bár talán azt sem, mert nem bízom magamban annyira, hogy a személyes történések összefüggéseinél lényegesebb történésekről beszélni remélhetnék, s immár nem is hiszem, hogy eme önmagukban teljesen lényegtelen és érdektelen személyes összefüggéseknél létezhetne jelentősebb, helyesebben nem tudom, hogy létezhet-e, s ezért nem hiszem, tehát rögtön megalkuszom, mindennel készségesen megalkuszom, legyen ez csak olyan emlékezés vagy emlékeztető, bármi, ami a visszaidézés fájdalmával és kéjével kapcsolatos, legyen valami olyan, amit öregkorában ír az ember, legyen előleg abból, amit negyven év múlva érezhetnék, ha netán a hetvenhármat megérném és még emlékezni tudnék akkor.

• Parazita széklet elemzése

A nátha most élesen hoz mindent, kár lenne az alkalmat elszalasztani. Ezt a lakást ő szerezte, pontosabban ő ügyeskedte ki nekem.

Emlékiratok könyve

S talán ezért azonnal az oktalan mentegetődzés, mármint, hogy az itt következő leírás útirajz lenni nem tud és nem is kíván, hogy Arno Sandstuhl, Thea férje, aki amolyan útikönyvek írója, hozzám hasonló ne legyen, vagy én hozzá ne hasonlítsak, mégha e féltékenységnek betudható nyílt megvetést, tudom, igazán nem indokolja is Arno azon ártatlan szenvedélye, hogy messzi tájakra utazzék és aztán mitől kerekszik a féreg az emberi tüdőben élményeit, bár gyanakvásomat kétségtelenül felkeltette ez a tény; innen igazán kevés ember utazhat el, az utazási szenvedély érzetét itt igazán csak hallomásból ismerhetik, ő viszont, a kivételezett, ha jól emlékszem, volt Tibetben és Afrikában is, de mégis sokkal inkább arra kell gondolnom, hogy indokolatlan ellenszenvemet nem e futó gyanakvás, nem a megvetés és nem is a féltékenység váltotta ki, hanem Thea kétes viselkedése, amivel életem egyik titkos korszakára utalt, természetesen akaratlanul.

Ez a helyzet nekem nagyon ismerős volt, amiről ők persze nem tehettek.

• KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: FÜRDÉS
• The Project Gutenberg eBook of Vezető elmék by Zoltán Ambrus
• Pinworms a graham módszerrel

És Melchior is nevetett a hátunk mögött, a két bamba író valóban mulatságos látványt nyújthatott, s akkor gondoltam arra, kínomban, vagy tán bosszúból, hogy Arnónak azért engedik meg ezt a világjárást, mert hivatásos katonai a diphibobotriasis átviteli tényezői, spicli, kém, csak úgy, mellékesen, de lehetséges, gondoltam akkor, hogy ő meg éppen arra gondol: nem, nem baj, egyáltalán nem nagy baj, ha ezt gondolom róla, mert ő meg tudja rólam, amit szeretnék titokban tartani, hiszen Thea előtt Melchior igazán nem fegyelmezte a tekintetét, amit tehát titoknak szántunk, mármint, hogy nem egyszerűen jó barátok, hanem szerelmesek vagyunk, ez bizonyára előtte sem titok.

És közben még némi tiszteletet is kellett tanúsítanom; egyrészt, mert Arno jóval idősebb nálam, úgy ötven körül, másrészt fogalmam se volt arról, hogy mit ír, csak annyit tudtam, hogy útirajzokat, százezres példányszámban jelennek meg a könyvei, amitől még remekművek is lehetnek, nyugodtan, tehát mindenképpen az volt a enterobiosis szék, ha tiszteletteljes udvariasságban nyilvánítom meg óvatosságomat, ám ez a kölcsönösen kíméletes diskurzus, miközben Thea, mint valami vasárnapozó hivatalnoknő, uzsonnához terítette az asztalt, Melchior pedig rólam susogott neki, mindkettőnket zavart.

Míg válaszoltam, mégis hirtelen belenézett a szemembe, és ha érdeklődése nem is annak szólt, amit mondani tudtam, ám őszinte volt, értékelnem kellett volna ezt, mert ha egy tekintet a szavak mögötti összefüggéseket kutatja bennünk, s mondjuk arra kíváncsi, hogy vajon írói működésem milyen kapcsolatban áll azzal a ténnyel, hogy férfi létemre egy másik férfiba vagyok szerelmes, mert feltételezésem szerint valami ilyesmi foglalkoztathatta miközben beszéltem, ha tehát a figyelem elvesztve az értelem szálait, az érzéki lényeget igyekszik a másik emberben letapintani, akkor a pillanatot nagyon értékesnek és komolynak kell tartani.

De én pontosan tudtam, hogy álltam már valaha így, egy szobában, teljesen kiszolgáltatottan, szemben egy férfival. Válaszolt is, természetesen, hiszen ő is abban a jó polgári nevelésben részesülhetett, mely megtanít a figyelmetlenség, a zavar, vagy akár a gyűlölet perceit semleges csevegéssel áthidalni, úgy beszélt, mint a berlini születésűek általában, mintha szavait szájvízzel öblögetné, de ha valami figyelemre képes lettem volna is, Melchior arról suttogott Theának, hogy én mit főztem ebédre, ha értettem volna is, hogy Arno mit beszél, a testtartásával, begörnyesztett hátával mindenesetre jelezte, hogy semmi érdekes, csak beszél, szóval tart, és el is veszítettem a hangját, egyrészt mert fortyogtam Melchior intim közlése miatt, és valamiként jelezni szerettem volna neki, hogy hagyja abba, fogja be a száját!

Замерев у двери, Николь принялась разглядывать занимавшую большую часть комнаты объемистую модель, с которой возился Ричард.

Szépen rétegződnek egymásra ezek az őszi képek. Soha magányosabb élményeket nem szereztem.

Olyan élményeket, melyek a múltammal is kapcsolatosak ugyan, de maga a múlt is csak távoli utalás, utalás önmagam jelentéktelen fájdalmaira, s éppoly talajtalanul lebegő, mint minden megélt pillanat, mit jelennek nevezhetek, csak ízek és illatok emléke egy olyan világból, amelyhez immár nem tartozom, nevezhetném elhagyott hazámnak is, ám hiába, hiába hagytam el, mert itt sem fűz semmi semmihez, itt is idegen vagyok, és az egyetlen emberi lény, akit szeretek, Melchior is hiába van, ő sem tud idekötni, elvesztem, nem létezem, minden csontom és porcom kocsonyává lazult, de mégha úgy érzem is, hogy mindentől elszakadtam és nem kötődöm semmihez, valaminek mégis érzem magam, varangynak, súlyosan simulok a földhöz, nyálkás testű csigának, rezzenéstelenül figyelem semmimet, semmi történik velem, mégha a jövőm is van ebben a semmiben, és az egymást követő őszök miatt már egy kicsit a múltam is.

És azon az őszön, a Steffelbauer utcai lakás hátsó szobájában, ahol két juharfa állt az ablakom előtt, még harsányak, zöldek, és az ablak kerete fölött hiányzó tégla odvában verebek fészkeltek, már igazán nem csak éreznem, de tudnom is kellett volna ezt, de kapaszkodtam, abban reménykedtem, hogy valami különleges, valami egészen kivételes és csak nekem szóló összefüggést fogok fölfedezni, hogy adódik egy helyzet, valami, egy hangulat, akár tragédia, ami által e körvonalazhatatlan semmiben mégis megmagyarázódhatok, akad valami, ami megmenthető, ami értelmet ad, paraziták és uhu psa ami megment engem is, kiment ebből az állati létezésből, de nem a múltamban, mert azt untam, halálosan, a böfögés ízét érzi ilyen illetéktelen figyelmeztetésnek az ember, és nem a jövőmben, mert régen leszoktam róla, féltem attól, hogy megtervezzem akárcsak a következő pillanatot is, hanem most, kinyilatkoztatásra vártam, megváltásra, bevallhatom, mert nem gondoltam még, hogy az is elég, ha a semmit tudom, pontosan.

Thea a kocsiján hozott ki ebbe a lakásba, Kühnertné a barátnője volt, s itt elég sokat voltam egyedül. Mondhatni, mindig egyedül voltam; így még soha nem éltem át egy idegen lakás magányát, a fényezett bútorokat, az összevont függönyök mitől kerekszik a féreg az emberi tüdőben betűző napot, mintáját a szőnyegen, a padló fényét, reccsenéseit, és a kályha melegét, azt a meleget, mely az estére várt, mikor visszatérnek a háziak és bekapcsolják a tévékészüléket.

Lenn, a sötét kapualjban, még nappal is meg kellett nyomni azt a vörösen izzó gombot, amivel a gyenge világítás pontosan annyi időre meggyújtható, míg az ember az első fordulóhoz érhet, akkor újabb nyomás, de néha mégis sötétben mentem föl, mert a nappal is izzó gombocska fénye éjjel olyan volt, mint egy világítótorony tüze a nyílt tenger távlatából, és ezt szerettem nézni, olyannyira, hogy inkább nem nyomtam meg a gombot, a lépcsőház sötétben maradt, s ha a lépcsőket nem ismertem is szám szerint, a reccsenések mitől kerekszik a féreg az emberi tüdőben pontosan jeleztek, a vörös izzás tájékoztatott a lépcsőfordulókban, s így a lépést csak nagy ritkán vétettem el.

A Wörther téri házban is így csináltam, ahol Melchior lakott, csaknem minden estén mentem fölfelé, s a második emeleten a derék Hübnerné a kémlelőnyíláson át lesett az ajtaja mögül, állítólag egy magasított széken ült, de ha sötétben mentem föl, nem láthatta, mikor érek oda, csupán hallhatta, valaki jön, s ezért az ajtót megkésve vagy túl korán nyitotta ki. Melchior nem ismerte ezt a házat.

És a Chaussee utcai házat is csak kívülről ismerte. Vasárnap este volt. A villamosról mutattam az ablakot, színházba mentünk és az üres peronon a felkelést mesélte, halkan; én pedig a budapesti felkelésről meséltem, mondatára simult a mondatom.

Megnézte, de még az sem látszott az arcán, hogy tudomásul vette volna, mesélt tovább, pedig akkor nekem nagyon fontosnak tűnt, hogy ismerje ezt a házat, ha már a szobát nem ismerheti, ahol először megszálltam, s amely anélkül, hogy tudhatna róla, az ő életében is nagyon fontos szerephez jutott, de Melchior, ha nem is volt közönyös a múltam iránt, mégis elzárkózott előle, mást nem tehetett.

Már második hónapja laktam a Steffelbauer utcai lakásban, megszoktam és bizonyos értelemben szerettem is, amikor egyszer reggel, begyújtás közben Kühnertné szólt, hogy délelőtt majd jönnek a villanyszerelők a lépcsőházi világítást megjavítani, őt fogják keresni, de itthon maradni nem tud és én úgyis itthon leszek, itthon leszek-e? Egész délelőtt otthon voltam, vártam, hogy Melchior felhívjon telefonon, akkor már csak néhány napunk volt, de nem hívott és a szerelők se jöttek.

És ugyanígy állt az ágy? És az a folt, az is ott volt a mennyezeten, az a folt?

És a színes levelekkel belepett utat is elképzeltem a Müggelsee körül, a tó sima nyugalmát, lépteink neszét a reggeli páráktól felpuhult avaron, s azért is kértem volna, hogy menjünk ki oda, mert ott talán magam felé hajlíthattam volna még vagy magamat hajlíthattam volna véglegesen felé, amiről úgyis tudtam, hogy lehetetlen, gyönyörű ősz!

Ebben az utolsó berlini lakásomban későn keltem, helyesebben, kétszer vagy háromszor is felébredtem, míg sikerült fölkelni végre, néha már dél körül.

Hagyjátok a tudományt a bölcsekre, a büszkeséget a nemesekre, a fényüzést a gazdagokra; legyetek részvéttel az alázatos nyomoruság iránt; a legcsekélyebb és legmegvetettebb lény egymaga annyit érhet, mint a hatalmas és büszke lények ezrei. Óvakodjatok megsérteni a gyöngéd lelkeket, melyek minden állapotban, minden köntös alatt, minden korban virágzanak. Higyjétek, hogy az emberiesség, a szánalom, a bocsánat a legszebb az emberben; higyjétek, hogy a bensőség, az ömlengés, a gyöngédség, a köny a legédesebb ezen a világon.

Először mindig a hajnali felriadás, amíg Kühnert doktor végigrecsegteti a folyosót a hálószobájuk és a fürdőszoba között, el az ajtóm előtt, s párnát húztam a fejemre, ne halljam mi következik; a fürdőszobába ment és előbb vizelt, pontosan hallanom kellett a rövid, éles csobbanását, mely a hosszan elnyúló, majd hirtelen megszakadó, végül egyre gyengülő csurgást megelőzte, vékony volt a fal, s tudtam, hogy a csésze kürtőjébe céloz, oda, ahol az öblítés után is víz marad, gyerekként én is kipróbáltam ezt, s bizonyos értelemben bámulatra késztetett, hogy valaki még ötven évesen, egyetemi tanárként is ezzel szórakoztassa magát, de ha először csak a halk koppintás hallatszott és a vizelet tompán freccsenve a porcelánba ütközött, akkor tudtam, hogy üríteni fog.

Esténként a lehullott platánlevelek mitől kerekszik a féreg az emberi tüdőben szőnyegén mentem a színházba, lakkcipőm talpa enyhén átnedvesedett.

2. Hpv vírus utroskap
3. "Это же младенческий крик", - подумала она, останавливаясь.
4. Я думала, что она мне заплатит, но ничего не вышло.

Melchior akkor már eltűnt. Berlin csatakosan és szürkén rám maradt.

Előadás után fölmentem a Wörther téri lakásba, hideg volt s a lámpafényben a függöny bíbora megfakult, mégse gyújtottam meg a gyertyákat. Kinn esett az eső.

Járt nálunk egy amerikai. Ohio államból vetődött közénk, valami kisebb városból, melynek már a nevét is elfelejtettem. Európai körútját megszakítva egy üzleti ügyét jött ide lebonyolítani, de a tárgyalások elhúzódtak, ő pedig hónapokig itt rekedt. Úgy tetszett, hogy az önkéntelen száműzetést egy vadidegen városban nem is találta kellemetlennek. Dolga nem akadt sok.

A rendőrség bármelyik pillanatban megérkezhetett, hogy fölfeszítsék az ajtót. A hűtőszekrény zümmögött a konyhában.